Karakterválasztás

Már írtam nektek arról, hogy a blogjaim címei mégis milyen úton-módon jöttek létre, hogy kötődnek az adott sztorihoz. Így gondoltam most kitérek egy másik lényeges mozzanatra mégpedig a karakter kiválasztására,  annak nevére, személyiségére. Egyszóval minden, ami ebbe a kategóriába sorolható. Tehát néhány történetemen keresztül bemutatom nektek a   főszereplők személyiségét milyen módon alakítottam ki, mik voltak a főbb lépések, és miként esett a választás egy-egy személyre. 

Angela Tomlinson (My Brother's Friend): Tehát a nevének kiválasztásról már írtam pár sort, mikor az alapsztoriba nyújtottam némi betekintést. Az Angela név azért is került ki győztesen mivel nem túl kacifántos, hisz a Tomlinson már így is elég hangsúlyos, és ezt egy hasonlóan kacifántos névvel már túlzsúfoltnak éreztem volna. Majd az becenevek kiötlése következett, itt természetesen nem akartam valami teljesen abszurd dilibogyó névvel illetni, hisz az úgy gondolom nem vetett valami jó fényt a történetre. Az Angie, Ang egyszerű kis rövidítések, amik csak segítettek benne, hogy a történet még valószerűbb maradhasson. Az Angel pedig egy egyszerű betű lemaradásából történt, és a történet alapgondolatát tekintve teljesen ideillőnek tartottam. A karakter megválasztásánál elsőrendű szempont volt- mint minden más történet esetében is - hogy olyan karaktert válasszak, ami az általam felállított kis személyiségi jegyeknek megfelelt. Ebben az esetben ez nem is volt más, mint naivitás, ártatlanság, és az a kissé elkényeztetett féltő szülők gyermeke. Emellett szerettem volna, ha az emberek ránéznek az általam választott lányra el tudják hinni, hogy esetleg ez úgy is lehetne, mint ahogy leírom. Vagyis hasonlóságok kellettek, végignéztem a Tomlinson lányokat, és azonnal szembetűnt, hogy nekem egy szőke, sötétszőke hajú mosolygós, kék szemű lányra van szükségem. Nem akartam olyan embert választani, akire ha ránézünk már alapból kedvünk sem lenne tovább az oldalon tartózkodni. Egy Bon Jovi szám hallgatása közben botlottam bele Ava Samborába, és mikor megláttam tudtam, hogy ő lesz Angela.

Jerrika Evigan (Notice me, take my hand): Itt az előzővel ellentétben már valamivel nehezebb dolgom volt, Azért is, mert itt még a szülők is az én fantáziámra voltak bízva,  bár már az ötlet megszületésénél tudtam, hogy ez a két személy Eric Dane, és Chyler Leigh lesz. A lányuk - vagyis a főszereplő - pedig legalább minimális hasonlóságot kell, hogy mutasson velük. Barna haj, hosszúkás arc, kék vagy zöld szem. Ismét kezdetét vette a keresgélés, pár nappal később kikapcsolódásként megnéztem a Step up 2-t és a főszereplő lány szinte tökéletesen megfelelt az elvárásaimnak. Már csak azt kellett kiderítenem ki is ő, így esett a választásom Briana Eviganre. Vezetékneve meg is tetszett, hisz nem volt sem Thomson, sem Anderson, még csak a hangzás közelében sem járt, így már csak a keresztnevek kitalálása volt hátra. Mivel ide sem akartam semmilyen szokványos sablon, agyonrágott nevet ismét kezdetét vette a keresés-kutatás. Sokan azt hiszik én találtam ki a nevet, de a Jerrika egy létező amerikai lány név. 

Az ő személyiségének a kialakításában törekedni akartam arra, hogy igencsak szűk látókőrű legyen, ennek köszönhetően makacs, és kissé unalmas. Már csak azért is maradtam emellett a választás mellett, hisz a minta, amit maga előtt látott - a szülők orvosi karrierje - egyfajta elhivatottságot rót az egész családra, és mivel ő ebben nőtt fel, számára természetes volt, hogy a szülei milyen munkarendbe dolgoznak, hogy bármikor behívhatják őket és mégis vállalták, mert számukra a másokon való segítés jelentette az örömet. Nem volt alkalma megtapasztalni milyen az mikor a szülei hirtelen ötlettől vezérelve kitalálnak valami programot - spontán családi együttlétek - ezt is hosszas egyeztetés előzte meg. A kellemes családi légkört ennek az egésznek a hangulata lengte be, tehát a lány is ilyen "nyomás" alatt formálódott.

Caterina Tesoro (Benned is él [ezt nem tagadhatod le]): Itt már az alapgondolat megszületésénél tudtam, hogy kinek fogom adni a főszerepet. Ki az, akire tökéletesen passzol, a szerencsés nem volt más, mint Kierstin Koppel. Nem csak azért, mert egyáltalán nem mondható tucat karakternek, hanem  azért is, mert sötét haja, és szeme kicsit mediterrán hangulatot kölcsönzött neki, és a főszereplőmet félig-meddig olasz nemzetiségűnek képzeltem. Törékeny alkat, ám mégsem tűnik ne-bánts-virágnak. És mivel szinte az egész família megvolt a fejemben már csak néhány monitor előtt töltött óra kérdése volt az egész.
A karakterről általánosságban elmondható, hogy igen titokzatos, és neveltetésének köszönhetően képes egyfajta sorrendet állítani arra vonatkozólag, hogy mi a fontos és mit kell egyes esetekben előre sorolni. Ő is inkább abba a kategóriába tartozik, aki nehezen engedi el magát - bár ez a történet folyamán változni fog - mert felhúzott magam köré egy falat.

Violet Teasdale (Few minutes of happiness): Mivel már erről a történetről is ejtettem pár szót van némi rálátosotok a dologra. Ahogy mondtam az egész egy betegség köré épült, ami nem más mint  a WHL ( Won Hippel-Lindau). A főhősnő nevének megtalálása ismét érdekes feladat volt, hisz mivel valami nem túl elcsépelt módon be szerettem volna vonni az öt sztárpalántát valamilyen rokoni szálat kellett belefűznöm. Egyértelmű volt, hogy semelyik tagnak nem lesz a rokona, hisz agyonrágott csont. Aztán tovább gondolkodtam, elsőre Tom Atkin ugrott be, de sajnos róla nem igazán találtam használható adatokat, így a történet hitelessége miatt Lou volt a második célpont. Ebből adódóan a vezetéknév már meg is volt, csak egy olyan keresztnevet kellett találnom, ami illik mind a történethez, mind pedig a főszereplőmhöz. Mivel időközben karakter vadászatba kezdtem, a weheartit.com-on belefutottam egy lányba, aki szinte Danielle Peazer rokona is lehetett volna annyira hasonlítottak egymásra. Arcforma, haj, testalkat. Itt jött a következő ötlet, hogy ezt is bele tudnám valahogy szőni az egészbe, és ebben a pillanatban tudtam, hogy ez az eddig még csak neve nincs lányként emlegetett személy lesz a főszereplő.  Mint később kiderült ő Kenza Zouiten, blogger, modell és szerencsémre rengeteg kép van róla.  A történetbeli neve szintén egy filmhez köthető, ami a Micsoda srác ez a lány névre hallgat. Amanda Bynes a főszereplő, és Viola néven fut a történetbe. Ízlelgettem egy kicsit, összepróbáltam a vezetéknévvel, és végül ő maradt az alap.
Violet személyisége elég bonyolult - legalábbis nekem összerakni nem volt egyszerű - hisz fiatal kora ellenére az élete igen kilátástalan a betegsége miatt, így ebből kifolyólag elég pesszimista, és undok. Mivel az életét leginkább a kiszámíthatatlanság jellemzi ettől ő igen megtört, amit a külvilág felé nem mutat, és úgy gondolja úgy védheti meg azokat, akik fontosak neki, hogy ellöki magától.  Bár minden vágya, hogy olyan lehessen, mint bárki más, és egy kis időre maga mögött hagyhassa a gondjait, lelke mélyén tudja, hogy nem teheti. A történet folyamán pedig ez az élet utáni vágyakozás és a pesszimista jövőképe hadakozik egymással.

Összegezve pedig: bármilyen történetről is legyen szó nem ragadhatunk le egyetlen tulajdonságnál. Nem szabad a szereplőinket csak feketének vagy csak fehérnek lefesteni, hisz ilyen nem létezik. El kell képzelni, hogy különböző szituációkban hogyan viselkednének, mit gondolnának vagy mondanának, hogy ezzel is színesebbé tegyünk egy-egy jellemrajzot.

A címek kacifántos útvesztőjében

Szóval a történetek címe.... imádom őket kitalálni, a másik nagy kedvenceim. Nem tudom megmondani, de ilyenkor mindig lázba jövök, és csak úgy ömlenek belőlem az ötletek. Számomra - és gondolom ezzel nem vagyok egyedül - nagyon fontos, hogy a blogok címe ne legyen sablonos, unalmas. Legyen benne valami, ami egyedivé teszi, felfigyelnek rá, és utaljon a történetre. Igazából a hideg ráz az olyan blogoktól, amiknek a címe és maga a történet ég és föld. Van egy vidám sztori, és tök depressziós címet kap vagy éppen fordítva. Én úgy gondolom ez is hozzátartozik a nagy egészhez, amiért valaki vagy elkezdi olvasni a története vagy nem. Mivel van néhány történetem úgy gondoltam kicsit bemutatom nektek őket, már ami a címüket érti.

A pice of sunhine : Mekkora kreativitás ezzel kezdeni, jézus. Tehát ennek a címe igazából elég egyszerű egy zseniális délutánon kipattant a fejemből az ötlet, hogy kéne egy csoport vagy oldal, ami összefogja a blogjaim olvasóit, és könnyebben értesülhetnek dolgokról. Rögtön a facebook ugrott be, de erről le is tettem, hisz abba nem lenne semmi pláne. Aztán eszembe jutott, hogy másról is lehetne itt szó, megismerhetnétek engem, én is titeket olyan kötetlen hangulat alakulhatna ki. Valami másból, belőlem, belőletek egy kis rész, darabka, ha úgy tetszik. És ez a valami miért ne lehetne a napsugár, hisz mind azok vagyunk. És tádám itt a cím.

My Brother's friend:  Vagyis a bátyám barátja először tartottam tőle, és nehéz volt megszoknom, mert nekem kicsit olyan buzis sugallata volt. Aztán levetkőztem ilyen érzéseimet szerencsére. Nem akartam azonnal lelőni, hogy ez egy 1D fanfiction lesz, bár az URL címből rá lehet jönni, hisz arra zseni mód nem gondoltam. Nem akartam egyik fiú nevét se bevonni - még akkor sem ha ezzel jóval népszerűbb lett volna - hisz ez a történtet Angie-ről szól, az ő útjáról, amihez rengeteg köze van a bátya barátjának. (És itt megsúgom a titkot ez nem biztos, hogy csak Mr. Payne-re utal) Így gondoltam ezt a sejtelmes, rejtelmes címet adom neki, ami végül is a történet mondanivalóját is lefedi.

Notice me, take my hand: Ez egy dalszöveg részlet. Britney Spears: Everytime című dalából. Így jobban belegondolva a Grace klinika mellett ez is szerepet játszott a történet kitalálásban. Végül pedig rá is jöttem, hogy illik is a szituációhoz. A főszereplőm Jerrika egy zárkózott, érzelmeitől meglehetősen tartó személyiség, aki a tanulásba, és a szülei munkájába menekült. Fél az érzéseitől, főleg, amit a legjobb barátja iránt táplál, aki persze nem viszonozza ezeket. Aztán feltűnik a srác, aki átlát az egészen, aki tényleg észreveszi őt, és a szépségét Aki megmutatja neki az életet, és aki mellett nem kell kontrollálnia magát.A fiú alias Louis is felnő valamelyest, és egymást segítve , támogatva vészelik át a nehézséget. És ez fut végig az egész történetem, ez az új kapocs. A cím itt a Jerrika és Louis között létrejövő kapcsolatra utal.

Few minutes of happiness: Ennek a történetemnek egy kissé baljós hangulatú címet szerettem volna, és annyira nem jött össze, mert ezt a baljósságot még csak én látom benne. Talán azért, mert tudom mi lesz a vége. Violet (főhősnő) életét betegsége határozza meg, akárcsak a családjáét. Minden e körül forog, és az értékrendjük is megváltozott. Már nem veszik észre az apróságokat, nem értékelik őket. A történet során Liam mutatja meg újra a lánynak, hogy igenis lehet boldog ilyen helyzetben is, hisz mindig van minek örülni. Főleg, mert ez az öröm, boldogság váratlan, és múlandó. És minden percét ki kell használni. Mert.... ( nem lövöm le a poént) A címmel arra a boldogságra akartam utalni, amit Liam jelent majd Violet életében.

Time goes on... : Mint ennek már az alapötletébe beleláttatok tudjátok, hogy egy jövőben játszódó történet, ami a múlt sérelmeire alapszik. Mert mindenki életébe vannak olyan dolgok, amiket évekkel később sem tud megemészteni, akarva-akaratlanul hatnak a jelenére és ezen az idő sem segít. Csupán az, ha megoldják a problémát. Épp ezért nincs befejezve a cím sem, hisz a megoldást maguk a főnösök rejtik. És az idő akármennyire is megy tovább nem lesz könnyebb, a felnőtté válás és a felnőtt lét, a másik iránt való felelősség az alap. A cím igazából azt akarja érzékeltetni, hogy a jövőben játszódik, és egy múltbeli dolog feloldása lesz majd a befejezés.

Take me your private heaven...again: Emlékeztek még az első szerelemre? Arra az érzésre, amikor azt hittétek ennél boldogabbak már nem lehetnétek? Igen, az első szerelem varázsa, elmúlik, de mindig eszetekbe jut. Az, amikor úgy éreztétek egy másik bolygón vagytok vagy éppen a mennyországban. Erre utal hát a cím 5/6-a. Serena első igazi szerelmére, akit a távolság miatt elveszít, de egy nem is olyan nagy véletlen során újra találkoznak, és ki tudja mi lesz. Brandon segítségére siet, és újraélednek az elfeledett érzelmek.

The Games.... faces behind the fight: Ez egy Éhezők Viadala fanfiction, mint már az összegzéses bejegyzésben említettem. Mivel ebből még nincs sok nem nehéz egyedit írni, én csak megcsavartam a dolgot. És próbálom jobb fényben feltüntetni kedvenc harcosom - perszer Katniss és Peeta után - ő pedig nem más, mint Cato. Próbálom megmutatni, hogy szerintem ő is képes önzetlenül szeretni, és védeni valakit. Vagyis az igazi arcát. Ezt pedig szerettem volna viszontlátni a címben is. Az eleje egyértelműen a viadalra utal, míg a második rész erre akar rávezetni. 

Just a beatiful night and a sore memory:  Egy újabb 1D fanfiction, amit a kis szívem csücske A. H. C közreműködésével írtam, írunk. A történet egy ikerpárról szól, akik egy nagy szerelmi csalódás után próbálnak helyre rázódni, és folytatni az életüket. Azt hiszik, hogy minden, ami a kapcsolat végét jelentette valóban igaz, de ez koránt sincs így. Nekik csak egy fájdalmas emlék maradt az egészből vagyis azt hiszik. Ám a szívtiprók felbukkanásával előtörnek a boldog pillanatok, és az elnyomott érzelmek. Ezt a kettőt pedig összemixeltem, és kész is a cím.

Benned is él [ezt nem tagadhatod le]: Igen ez egy jóval sejtelmesebb cím, és az eddigiektől eltérően magyar. Mi ennek az oka? Fogalmam sincs. Ez egy Harry Potter fanfiction - nem titkok, hogy nekem az utolsó valamint a negyedik, ötödik könyvek voltak a kedvenceim - nem az ő főszereplesével. Azt találtam ki, hogy a négy nagy varázslóhoz fogok visszanyúlni, és az ő vérvonaluk számít. Erre utal a zárójeles rész, vagyis, hogy amit örököltél, ami a véredben van azt nem rejtegetheted. Ez volt, ami először az eszembe jutott, de úgy unalmasnak találtam volna, és gondoltam kell még valami, amire az emberek felfigyelnek.  Így jött a főtag, ami sokkal inkább az akaratra, és a gonosz elleni küzdelemre utal. 

Story of siblings: Itt a cím mondhatjuk, hogy elterelésnek szolgál. Szerettem volna izgalmassá tenni. Maga az alap három testvérről szól, az életükről, és hogy mit jelent számukra a sport. Valamint, hogy milyen tapasztalatokat, kapcsolatokat, barátokat szereznek ezáltal. És milyenek is az igazi, életre szóló kötelékek. Megspékelve sok-sok cuki pasival ( oké ez elég olcsó  húzás volt)

That heart you caught...waiting for you: Ezt a történetet egy novella ihlette, miután elküldtem a versenyre sokáig tépelődtem, mert nagyon a szívemhez nőtt. Úgy gondoltam többet érdemel, mint tizenegy oldal. Így létrehoztam a blogot, egy számomra igen fontos csapatról írok benne, és egy kislány nővé válásáról. Annak fájdalmairól, és a felelősségről. Nem gondolom, hogy annyira közkedvelt lesz - hisz a hasonló témában íródó Story of siblings blogomon sem tolonganak az emberek, bár oda elég rég volt rész is - hisz nem egy felkapott bandáról írok majd, hanem egy minden tiszteletet megérdemlő csapatról: a vízilabda válogatottról, főképp egy tagjáról. A cím pedig a nem várt szerelemre utal, amit sem a bajnok, sem a tinilány nem várt, igazából nem is akart. És, ami az évek alatt változik, mégsem tudják elengedni, mégis várnak rá, pedig nem volna szabad.

Painful Charity: Itt már több olvasóra számítok, hisz az alaptörténet a tőlem megszokott "hogy a francba jutott ez neked eszedbe" kategóriába tartozik. Remélem jó értelemben. Szóval igen, lesz benne egy híres fiúbanda, igen a One Direction, de nem úgy, ahogy ti gondoltok rá. Nem lesznek szerelmi szálak, sem régi barátság. Ők - és legfőképpen Harry Styles - a negatív szereplőket fogják képviselni. Ugyanis egy bizonyos esemény keretében találkoznak a szereplők másik csoportjával, vagyis a vízilabda válogatottal. Itt feltűnik majd a főhősnő, és megannyi galiba veszi majd kezdetét. A cím is utal rá, hogy nem egy nyálas rágógumi történet lesz, hanem áskálódás, hazugság, és a könyörtelen média melegágya. Megfűszerezve pár igen elszánt emberrel, és mindent - vagy mégsem mindent- kibíró kapcsolattal.

Egy kis számolgatás

Tudom nagyon rég jelentkeztem, de a minap volt egy kis időm, és elkezdtem sorra venni mégis milyen történetekkel próbálkoztam eddig. Hát itt lenne egy kis összegzés.

Twiglight fanfic: Tulajdonképpen ezekkel a történetekkel csöppentem bele az írásba. Négy történetem volt, ebből egy közös, amire később más típusú sztorik is felkerültek. Ezek közül egyet fejeztem be 32 fejezettel + prológus, epilógus.

Így visszagondolva nem volt egy nagy durranás, ám sablonos az biztos nem, Sok volt benne a párbeszéd, de 32 rendszeres olvasóra tettem szert. Ez jelenleg is megvan.

Harry Potter fanfic:  Itt egyetlen egy történet van valahol a felfüggesztve és az íródik között, hisz nem sok időm van rá, de semmiképpen nem fogom bezárni. Eddig 24 fejezet került fel. Ez nagyjából a történet harmada, negyede. Jelenleg 18 rendszeres olvasóm van.

Ez sem egy szokványos történet, hatalmas csavarokkal és a megszokott szereplők háttérbe szorításával.

Éhezők Viadala fanfic: Mint az előző csoportban itt is csak egy bloggal büszkélkedhetem. Írását pár hónapja kezdtem. Jelenleg 8 rendszeres olvasóval és ismét csak az időhiány miatti fejezetek kimaradásával küzdök. Fejezetileg olyan 60 körül saccolnám a végét.

Mivel ebben a témában még nem igazán vannak blogok az alaptörténet elég újnak számít.

One Direction fanfic: Na itt szép kis lista lesz. Egy Niall Horan orbitálisan sablonos bloggal kezdtem, amit 26-27 fejezet után bezártam, mert szánalmasnak találtam. Ezt követte jó néhány közös blog melyeknek 90%-a ismét csak süllyesztőbe került. Jelenleg 5 történetem van ebben a témában, háromra rendszeresen hozok részeket, a másik kettő pedig közös sztori volt, de képtelen voltam feladni őket, így ott is fejezet hiány uralkodik.

A szürke ötven árnyalata fanfic: Újabb egy blog, ami épp felfüggesztett státuszban van egy igen kedves barátnőmmel közösen írjük (közös blogjaimat vele írom)

Kritikás blog: Egy, azaz egy darab. 4 igazán kreatív lányokkal osztozom rajta.

Független történet: Régebben már próbálkoztam eggyel, de valahogy  nem volt meg az a bizonyos plusz, így bezártam. Most egy darab ilyen történetem van, ami ismét csak fejezet hiányban szenved. Az alapsztori az első szerelem és a rossz társaság.

Az a bizonyos valami más: ez nálam egy vízilabda válogatottról szóló blog.

Így, mint látjátok nem igazán tudok nyugton maradni, de most abbahagyom és a tervem ezen történeteim befejezése.

Külsőségek vására

Minden előzetes ömlengés, összetett mondatok sokasága, indulataim megfékezhetetlen kavalkádja előtt az első és -talán itt az elején - a legfontosabb dolgom az, hogy az a nyúlfarknyi címet tisztázzam. Mi oka annak, hogy én a mostani bejegyzésemet ezzel a címmel illettem?  Az, hogy mi volt az alap valószínűleg mindenkinek egyértelmű. William Makepeace Thackeray angol író A Hiúság vására című regényéhez nyúltam útmutatásért. Mivel a mű egy igen erős társadalomkritika, így úgy gondoltam megfelelő alap lenne az én kis cikkemhez. Hisz „Pénz és tekintély a legfőbb javak a Hiúság Vásárában”. ebben a cikkben a pénzt és a tekintélyt a külsőségek fogják elfoglalni.

Aki ismer egy kicsit, az tudja, hogy engem milyen mértékben kikészít, taszít a mai modern társadalom ezen jellemzője. Sőt! Arról nem is beszélve, hogy ez az igen felszínes, valódi értékek nélküli besorolás mennyire leegyszerűsíti, már-már termékké avanzsálja az embereket. Hogy már ott tartunk, hogy egy átlagos tinédzser aszerint alakít ki kapcsolatokat, hogy az illető milyen külső paraméterekkel rendelkezik. Ide tartozik például az általános külső megjelenés, az IQ megléte vagy hiánya, és egyéb "menőségi" faktorok. Ám nem szeretném ezt a cikket erre kihegyezni, mert most  egy másik témára, érdekességre akarok rávilágítani. 

A nők minden alkalommal mikor a férfiak nyál csorgatva tapadnak a képernyő elé egy-egy fürdőruhás szépségverseny sugárzásának idejére egyként hördülnek fel. Fel sem tesszük a kérdést, hogy miért, hisz mindannyian tudjuk a választ. Mondhatjuk, hogy szinte belénk - vagy társadalmunk egy bizonyos százalékába-  bele van kódolva, hogy az ilyen típusú tárgyiasítás ellen lázadjon. Minden alakalommal felháborodva mondjuk, hogy minket nem kezeljenek így. Ne csak egy szép testet lássanak bennünk. Ne csak a külsőségekre figyeljenek. Kikérjük magunknak, dühöngünk, hisztizünk, hogy így bánnak velünk. Megbecsülés, emberek emberként való tisztelete, valódi- belső értékek figyelembe vétele. 

Erre mi mit csinálunk? Pontosan ugyanezt, ezzel még sincs semmi bajunk.  

Persze kidolgozott felsőtest, széles vállak, keskeny csípő. Nem azt mondom, hogy én csukott szemmel járok- kelek az utcán. Egyszerűen csak próbálom ezt kizárni, hisz attól, hogy csodás deltákkal van megáldva még számos olyan tulajdonsága van az illetőnek, amelyet nem vagyunk hajlandóak figyelembe venni, mert a kinézete elvakít minket. 

A csapból is a foci világbajokság vagy éppen az egy hét múlva kezdődő vízilabda Európa bajnokság folyik. Erre pedig egyre több szolgáltatás fűzi rá a tematikáját, az eladás növekedésének reményében. Az én kiakadásom is ebből fakad. Egy elég nagy népszerűségnek örvendő havi női magazin kitett a honlapján egy cikket miszerint ők majd összeállítják az álomcsapatot. Kitaláljátok milyen kritériumok alapján? Persze, ki mennyire dögös! Igen nők vagyunk, igen én sem tagadom, hogy a válogatott minden kis muszklijával együtt meglehetősen igéző látványt nyújt. Aztán eltelik egy tized másodperc és felébredek, mert tudom, hogy ők egytől-egyig megdolgoztak azért, hogy ide jussanak, hogy ezt nem azért csinálják, mert a női magazinok címlapjain szeretnének pózolni. Ez egyszerűen a kemény munkával jár. Igen férfiak, igen jól néznek ki, de a fenébe is sportolók, akik  mindent megtesznek, hogy a legjobb formájukat hozzák, és minél jobb eredményt érjenek el, de egyes emberek számára ez elsikkad. Az írónő szerinti álomcsapatba egytől-egyig olyan férfiak kaptak helyet, akik ezen paramétereknek a lehető legteljesebb mértékben eleget tesznek. A cikknek sokkal inkább az lenne a megfelelő címe, hogy álomcsapat, a külsőre vonatkoztatva. És ezen igen elszomorító tárgyiasítást példázza az is, hogy valakinek egy szép mellizom miatt szeretnének érmet adni, vagy egy mosoly miatt. Míg másoknál arra biztat minket a szerző, hogy rángassuk le szegény férfiról a nadrágot.

Ez ellen miért nem háborodunk fel? Ez természetes? Akkor ez csak a férfiakra nézve tabu? Mi kezelhetjük így őket. Nem tartjuk ezt egy kicsit értelmetlennek? Igazságtalannak? Ők pedig, ha netalántán szólni mernének ezért ismét felháborodnánk. Persze tudjuk ez megint olyan női dolog, de azért valamiféle egyenlőségre törekedni kellene, nem de?

Az én kis vásárom hamarosan a végéhez ér, hisz pontosan tudom, hogy ezzel a cikkel nem fogok történelmet írni, vagy egy igen káros szemlélet terjedését megakadályozni. Csupán szerettem volna rávilágítani arra a mércére, amivel a két különböző nemet illetjük. 

Inspiráció

Mielőtt belevágnék a második cikkbe szeretném megköszönni, hogy egyetlen bejegyzés után - ha a köszöntőt nem számoljuk - már 10 angyalbogár feliratkozott a blogra. Hihetetlen. Tehát még egyszer köszönöm, köszönjük szépen.

A mai kis cikkem az inspirációról fog szólni, valószínűleg őt nem igazán kell bemutatnom senkinek ugyanúgy, ahogy az előző témát sem, hisz úton-útfélen belebotlunk. Mégis csak nagy általánosságokban beszélnek róla, így úgy gondoltam itt az ideje, hogy ezt is atomjai szedjem.

Az inspiráció (sugallat, ihlet, késztetés), a lelki és szellemi tett egyik mozgatórugója, ami a kreativitással járó alkotókészség révén innovációt, azaz szakmai fejlesztést, vagy gyakorlatban is megvalósuló újításokat eredményez.

Mondhatnák, hogy miután elolvassák ezt a mondatot minden tiszta és világos lesz, én ebben nem lennék olyan biztos. Először is magát az inspiráció szót leginkább azok használják, akik valamilyen művészeti ágban tevékenykednek, Gondolhatunk itt magunkra is, ülünk otthon és egyszer csak bevillan valami szikra. Ismerős igaz? Én viszont nem szűkíteném le kizárólag erre a területre, hisz bármibe vihetünk egy kis kreativitást, egyediséget. Véleményem szerint ez sokkal inkább tőlünk függ, mintsem attól, hogy éppen miben tevékenykedünk.

Az élet bármely területén tevékenykedjünk is mégis mi állít meg minket abban, hogy belevigyünk egy kis egyediséget? Hogy inspiráljuk akár saját magunkat is. Nem azt mondom, hogy ezt minden egyes nap meg kell tenni, hisz az egy kicsit olyan lenne, mintha megerőszakolnánk. Számomra ebben az a nagyszerű, hogy akkor jön mikor nem számítunk rá. Nincs beütemezve, nem készülhetsz fel rá, mégis hatalmas segítség, öröm lehet.

Itt van például ez a bejegyzés is kétszer ugrottam neki, mire sikerült a végére a végére érnem, hisz valahol a közepe táján elveszett az inspirációm. Hát nem mulatságos, és érdekes? Hogy egy cikkben, mely pont erről szól hirtelen elfogy. Nekem nagyon tetszik. 

De hogy egy itteni példát hozzak: egyre több olyan bejegyzés születik a blogspoton is, amelynek címe inspiráló kiskutya, kiscica. Nem is ez a lényeg, de a bejegyzés szerzője szorgosan keresgéli a képeket, gifeket esetleg idézeteket, amelyekről úgy gondolja inspiráló. Ez az ő személyes véleménye, tehát olyan poszt fog születni, ami számára mindenképpen érdekes, és ösztönző. De mi a garancia arra, hogy ezt mások is így látják? Hisz ahány ember annyi nézőpont. Épp ezért sokáig nem is értettem ezeket a bejegyzéseket, mert számomra nem rendelkeztek semmilyen plusz töltettel. Nem éreztem azt rájuk pillantva, hogy nekem most azonnal alkotnom kellene valamit. És ebben a gondolatfelhőben úszva úgy gondoltam ez teljesen értelmetlen. Mert hát ott a címben, hogy mi a célja, és akkor ez nálam mégsem működik. Aztán ezt inkább nem mondtam ki, hisz pár perc, néhány nagyobb lélegzetvétel után rájöttem, hogy ezeknek igenis van értelme. Megláthatjuk milyen a szerző, mi az, ami őt megmozgatja, mi készteti alkotásra, és ez jó. Így akarva-akaratlanul is megmutat egy darabkát magából. 

Hogy milyen lenne az én bejegyzésem? Nem tudom... úgyis abban a pillanatban dönteném el, hisz annyi minden befolyásolna a hangulatom. a környezetem, hogy mit szeretnék kifejezni. Sok-sok tényező. 

Nem is igazán akarom ezt tovább ragozni, hisz úgy érzem a lényege, az eszenciája benne van. Bármi lehet inspiráló, bármiből meríthetünk ihletet, bármikor jöhet az a sugallat a lényeg, hogy nyitottak legyünk a világ dolgaira. Mi döntünk, rajtunk áll, hát legyen egyedi és különleges.

A mumus érettségi

Ezek szerint enyém a megtiszteltetés, hogy megírjam az első cikket. Nem is húznám tovább, nem fogok felesleges köröket futni a téma körül, hisz ez nem egy olyan dolog, amit alaposan le kell írni meg kell ismertetni az emberekkel, hisz elvileg mindenki találkozik majd vele élete során. Ez pedig nem más, mint az érettségi. Igen nem írás, nem humoros, de igen lényeg pont minden ember életében. A mafla kis diák tanul négy-öt évig- attól függően milyen osztályba járt és hányszor bukott-  a tanárok már az első gimis évben azzal riasztgatják a nebulókat, hogy tanuljanak, hisz négy év múlva életük egyik legnagyobb megmérettetése előtt állnak. Minden általuk fontosnak ítélt téma előtt ilyen hangzatos csokrot szőnek egyébként nem túl érdekfeszítő előadásuk kőré. Ezek utána nincs is miért csodálkoznunk, hogy mire a diák eljut ama év májusához sikeres bizonyítvánnyal a kezében a gyomra görcsben, torkában gombóc és legszívesebben elmenekülne. 

Mintha a tantestület direkt arra menne, hogy megfélemlítse őket, ezzel ösztönözve őket a tanulásra. Én ennek nem látom sok értelmét, első és legfontosabb okom az lenne, hogy akinek fontos a tanulás, és már össze is állt a fejében mihez szeretne kezdeni az életével az úgysem fogja ellébecolni azokat az éveket. Akik pedig csak azért mentek gimnáziumba vagy középiskolába, mert tankötelesek még... hát teljesen mindegy. Mondhatnánk úgy is, hogy ők a melegedő miatt vannak ott. 

Ez az egyén dönti el, és teljesen mindegy, hogy a mások oldalon álló tanár mit tesz, akkor is azon az egy emberen fog múlni. 

Minden középiskolás rettegve ejti ki a száján az érettségi szót- az értelmesebbje - teljesen mindegy milyen tanuló az illető az évek alatt annyiszor sulykolták beléjük, hogy félni kell tőle, hogy nem is tudnak másra gondolni.

Emlékszem mikor nekem kellett letennem azokat a vizsgákat, én egyetlen egytől tartottam, a kedvenc tárgyamból emelt szintet kollokváltam idegen iskola, idegen tanárok, A szóbeli előtt pedig úgy éreztem semmit se tudok. végül ebből a tárgyból kaptam a legjobb eredményt.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy így visszanézve, és átértékelve a dolgokat, ha adhatnék egy tanácsot az akkori önmagamnak a tanulj többet mellett azt mondanám, hogy nem olyan, mint amilyennek tűnik. Szörnyet csináltak ebből az egészből. Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy mindenki dobja a sarokba a könyveit, hisz ígyis-úgyis sikerülni fog. Nem, azt akarom mondani, hogy nem olyan borzasztóan rettenetes, nem esz meg. A tanárok - jobb esetben, hisz nálunk demonstrálni akarták, hogy az iskola összevonásnak volt értelme, így a saját tanáraink húztak le minket, élén az osztályfőnökünkkel - azért vannak ott, hogy kiszedjék belőled, amit tudsz nem arra kíváncsiak, hogy mit nem tudsz. Erre csak egy újabb személyes példát tudnék mondani, azon a bizonyos emelt szintű szóbelin, remegő végtagokkal vártam a folyosón, és minden perccel jobban izgultam, hisz én voltam az első. Gondoltam, magamban, hogy az elején még jobban figyelnek, minden apró tévesztés feltűnik nekik. A dolgot pedig tetézte, hogy a három vizsgáztató úriember igen mogorvának is tűnt.Aztán az utolsó pillanatban ez az egész megfordult, és hihetetlen lazaság lett úrrá rajtam, talán azért, mert tudtam nem ismernek, de emlékszem, hogy attól lettem igazán nyugodott mikor eszembe jutott, hogy ga bődületes nagy badarságot hordok össze, és felhúzom őket, akkor azok még jobban megjárják, akik utánam következnek. Szóval mindenki.

 Tehát behívtak - engem és még két áldozatot - kidolgoztuk a tételeket, mondhatjuk, hogy szerencsésen húztam. Bár nem sok mindent tudtam leírni, így annak érdekében, hogy azt lássák vadul körmölök elkezdtem virágokkal telerajzolni a papírt. Aztán hirtelen dörmögtek, hogy én jövök, a kis pepita fecnimmel kisétáltam eléjük, és elkezdtem beszélni. Az A tételem - több részből állt, pontosan négyből- egyik részéről semmit sem tudtam, fogalmam se volt, hogy van olyan. Mikor ehhez a részhez érkeztünk magabiztosan rávágtam, hogy szerintem ilyen nincs, ők pedig azonnal rávágták, hogy helyes. (Persze azóta már utánanéztem a dolgoknak, és tudom, hogy miről is van szó.) Az egyik legjobb szóbelim lett, majd mikor át kellett nyújtani a vázlatom, ők rápillantottak a kis rétre, mosolyogtak és elengedtek. Tehát innen is köszönöm annak a három tanár úrnak, akikben ilyen kellemesen csalódtam és megmutatták nekem milyennek is kellene lennie egy igazi érettséginek. 

Ezt a példát csak azért hoztam, hogy megmutassam nem csak a levegőbe beszélek és tényleg így van. Rettegtek, azt gondoljátok ez életetek azon szakasza, ami a legnagyobb borzalom és sosem akarjátok újra átélni. Nem, ez semmiség. Miután túl lesztek rajta rájöttük, hogy ez csak egy apró lépés volt az úton, nem pedig a fele út.  Mikor sikeresen bekerültök egy felsőoktatási intézménybe, vagy tanfolyamra, teljesen mindegy. Hősnek fogjátok érezni magatokat, azt gondoljátok legyőzhetetlenek vagytok, és sikerült. Úgy gondoljátok hogy miután sikerült megcsinálnotok az érettségit, már bármi sikerülhet. Hajtson is! A világ, amibe csöppenni fogtok teljesen más lesz, ott már rajtad múlik minden. Nem lehetnek kifogások, nem fog érdekelni senkit miért nem tudtad megcsinálni. Ott teljesítened kell. Ez lesz az a korszak, mikor már elengedik a kezeteket, és nektek kell megmutatnotok, hogy van helyetek a világban. Küzdeni, harcolni, elbukni és felállni. Emlékeket gyűjteni, csiszolódni, emberré válni.

Üdvözlet,

Hellóka Olvasók,

Köszöntünk titeket, egy új blogon, nem szeretnék nagyon sokat rizsázni, mert feleslegesnek érzem. Csak röpke kis bejegyzésemben leírni, hogy mit is fogtok itt látni, nálunk. Rengeteg olyan blogot láttok már a Blogger világban, ahol történetek, kritikás blogot olvashattok. Sokban a mi kis világunk sem változik, csak annyiban, hogy nem szeretnénk egy kikerekedett történetet írni, nem szeretnénk, fejlécet készíteni. Hanem szeretnék, cikkeket hozni nektek. Olyan kis szösszeneteket, amikről, mi úgy gondoljuk, izgalmas lehet, s titeket is érdekelhet. 

Megpróbálunk minden héten legalább egy cikket hozni. Néha, havonta egyszer egy - egy ajánlót is kiteszünk, meg segítünk az olyan Bloggereknek akik most kezdték, s nem nagyon tudják, hogy mit hogyan csináljanak, hogy hogyan lenne, összhangos a blog amit épp akkor kezdett el. Leginkább, könyv, film véleményeinket olvashatjátok, néha szép idézetek posztolunk, vagy a fejünkben megalkotott kis cikket ami épp a napjainkban történt velünk, s szeretnénk véleményünket megosztani veletek. 

Reméljük, sokan lesztek, azok akik velünk együtt talán egyetértetek vagy éppen nem. Azt is nagyon reméljük, hogy itt lesztek velünk, és kommentáltok, osszátok a cikkeinket. Hogy gyarapodni fog a mi is csapaton. Ennyit szerettem volna csak megosztani veletek :D

További szép napot kívánunk nektek, 

Cassy C. & Anastasia H.C.