Külsőségek vására

Minden előzetes ömlengés, összetett mondatok sokasága, indulataim megfékezhetetlen kavalkádja előtt az első és -talán itt az elején - a legfontosabb dolgom az, hogy az a nyúlfarknyi címet tisztázzam. Mi oka annak, hogy én a mostani bejegyzésemet ezzel a címmel illettem?  Az, hogy mi volt az alap valószínűleg mindenkinek egyértelmű. William Makepeace Thackeray angol író A Hiúság vására című regényéhez nyúltam útmutatásért. Mivel a mű egy igen erős társadalomkritika, így úgy gondoltam megfelelő alap lenne az én kis cikkemhez. Hisz „Pénz és tekintély a legfőbb javak a Hiúság Vásárában”. ebben a cikkben a pénzt és a tekintélyt a külsőségek fogják elfoglalni.

Aki ismer egy kicsit, az tudja, hogy engem milyen mértékben kikészít, taszít a mai modern társadalom ezen jellemzője. Sőt! Arról nem is beszélve, hogy ez az igen felszínes, valódi értékek nélküli besorolás mennyire leegyszerűsíti, már-már termékké avanzsálja az embereket. Hogy már ott tartunk, hogy egy átlagos tinédzser aszerint alakít ki kapcsolatokat, hogy az illető milyen külső paraméterekkel rendelkezik. Ide tartozik például az általános külső megjelenés, az IQ megléte vagy hiánya, és egyéb "menőségi" faktorok. Ám nem szeretném ezt a cikket erre kihegyezni, mert most  egy másik témára, érdekességre akarok rávilágítani. 

A nők minden alkalommal mikor a férfiak nyál csorgatva tapadnak a képernyő elé egy-egy fürdőruhás szépségverseny sugárzásának idejére egyként hördülnek fel. Fel sem tesszük a kérdést, hogy miért, hisz mindannyian tudjuk a választ. Mondhatjuk, hogy szinte belénk - vagy társadalmunk egy bizonyos százalékába-  bele van kódolva, hogy az ilyen típusú tárgyiasítás ellen lázadjon. Minden alakalommal felháborodva mondjuk, hogy minket nem kezeljenek így. Ne csak egy szép testet lássanak bennünk. Ne csak a külsőségekre figyeljenek. Kikérjük magunknak, dühöngünk, hisztizünk, hogy így bánnak velünk. Megbecsülés, emberek emberként való tisztelete, valódi- belső értékek figyelembe vétele. 

Erre mi mit csinálunk? Pontosan ugyanezt, ezzel még sincs semmi bajunk.  

Persze kidolgozott felsőtest, széles vállak, keskeny csípő. Nem azt mondom, hogy én csukott szemmel járok- kelek az utcán. Egyszerűen csak próbálom ezt kizárni, hisz attól, hogy csodás deltákkal van megáldva még számos olyan tulajdonsága van az illetőnek, amelyet nem vagyunk hajlandóak figyelembe venni, mert a kinézete elvakít minket. 

A csapból is a foci világbajokság vagy éppen az egy hét múlva kezdődő vízilabda Európa bajnokság folyik. Erre pedig egyre több szolgáltatás fűzi rá a tematikáját, az eladás növekedésének reményében. Az én kiakadásom is ebből fakad. Egy elég nagy népszerűségnek örvendő havi női magazin kitett a honlapján egy cikket miszerint ők majd összeállítják az álomcsapatot. Kitaláljátok milyen kritériumok alapján? Persze, ki mennyire dögös! Igen nők vagyunk, igen én sem tagadom, hogy a válogatott minden kis muszklijával együtt meglehetősen igéző látványt nyújt. Aztán eltelik egy tized másodperc és felébredek, mert tudom, hogy ők egytől-egyig megdolgoztak azért, hogy ide jussanak, hogy ezt nem azért csinálják, mert a női magazinok címlapjain szeretnének pózolni. Ez egyszerűen a kemény munkával jár. Igen férfiak, igen jól néznek ki, de a fenébe is sportolók, akik  mindent megtesznek, hogy a legjobb formájukat hozzák, és minél jobb eredményt érjenek el, de egyes emberek számára ez elsikkad. Az írónő szerinti álomcsapatba egytől-egyig olyan férfiak kaptak helyet, akik ezen paramétereknek a lehető legteljesebb mértékben eleget tesznek. A cikknek sokkal inkább az lenne a megfelelő címe, hogy álomcsapat, a külsőre vonatkoztatva. És ezen igen elszomorító tárgyiasítást példázza az is, hogy valakinek egy szép mellizom miatt szeretnének érmet adni, vagy egy mosoly miatt. Míg másoknál arra biztat minket a szerző, hogy rángassuk le szegény férfiról a nadrágot.

Ez ellen miért nem háborodunk fel? Ez természetes? Akkor ez csak a férfiakra nézve tabu? Mi kezelhetjük így őket. Nem tartjuk ezt egy kicsit értelmetlennek? Igazságtalannak? Ők pedig, ha netalántán szólni mernének ezért ismét felháborodnánk. Persze tudjuk ez megint olyan női dolog, de azért valamiféle egyenlőségre törekedni kellene, nem de?

Az én kis vásárom hamarosan a végéhez ér, hisz pontosan tudom, hogy ezzel a cikkel nem fogok történelmet írni, vagy egy igen káros szemlélet terjedését megakadályozni. Csupán szerettem volna rávilágítani arra a mércére, amivel a két különböző nemet illetjük.